Breaking News

Az elmúlt években nagy lendületet kapott a lakások felújítása. Ennek köszönhetően nagyon sok otthonban kezdettek el a munkálatok, néha szakmai segítséggel, máskor pedig saját kezűleg. Gyakran azt hihetnénk, hogy az egyik legnagyobb fejtörést okozó feladat az egyes műveletek kivitelezése, de valójában a felújítás után takarítás jóval nagyobb megterhelést tud jelenteni. Legyen az glettelés, festés, mázolás, burkolás, fugázás, szaniterek felhelyezése, ha nem történnek meg a kellő előkészületek, akkor komoly kihívásokkal nézhetünk szembe.

A különféle anyagok gyorsan a parkettán kötnek ki, amik a taposás hatására még jobban elkenődnek. A csempére rászáradt fugázó anyag letisztítás egy igazi rémálom, amit érdemes elkerülni.

Ha tehát előtérbe kerül a felújítás után takarítás, akkor jobb, ha ezt a folyamatot is profikra bízzuk.

Szerencsére már igénybe vehető olyan szolgáltatás, aminek során jól képzett munkavállalók, profi eszközökkel és magas színvonalú hozzáértéssel vetik bele magukat a felújítás után takarítás ellátásába. Ennek eredménye, hogy biztosan megszabadulhatunk a kellemetlen foltoktól, a leragadt festékcseppektől. A régi burkolatok eredeti színükben fognak majd pompázni és az esetleges hibák kijavítása sem marad el. A felújítás után takarítás kiterjed a fürdőben a szaniterekre ugyanúgy, amik egyúttal a vízkőtől is megszabadításra kerülnek. Garantáltan nem fogunk csalódni a végeredményben azért jobb, ha átadjuk a lehetőséget a ktakaritas.hu weboldal munkatársainak, akik nem hátrálnak meg a komolyabb kihívásoktól sem.