Egyre több üzlet próbálkozik meg működő webshop kivitelezésével, ahogy a kezdő vállalkozók közül is egyre többen próbálkoznak kifejezetten az internetes kereskedelemmel. Azonban ez korántsem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Számtalan buktatót rejt az út egy sikeres online áruház felépítéséig, és rengeteg olyan gyakori hibába beleszaladnak egyesek, ami körülbelül a webshop felhúzása után annak bezárásához is vezet. Lássuk tehát, mik is a leggyakrabban elkövetett hibák, amiket érdemes elkerülnünk ilyenkor.
A marketing hiánya
Lehetnek kiváló áraink és jó minőségű termékeink, semmire sem megyünk vele, ha nem találnak rá a vásárlók a webáruházunkra. Talán ez a legtöbbet elkövetett hiba, ami miatt hetente látunk újonnan készült webshopokat megszűnni. A legtöbb ember nem kalkulálja bele a marketinget a költségekbe, ha pedig igen, akkor is alábecsüli annak fontosságát. Ez jól látszik abban, hogy mennyire kevés pénzt fektetnek ebbe a készleteikből még az évek óta működő vállalkozások is. Többek közt ezért nem lépnek előre a bizonytalan bevételek és az alacsony létszámú vásárlókör világából. Pedig ha megnézzük az Alza méretű nagy webes áruházakat, láthatjuk, mennyi pénzt költenek reklámokra – annak ellenére, hogy mekkora vevőkörük van így is. Ha egy ekkora webáruháznak ilyen szüksége van marketingre, miért gondolnánk hát azt, hogy a kisvállalkozásunk számára elhanyagolható a dolog?
A szövegezési problémák
Talán ez is a marketing kategória alá sorolható, azonban mégis egy olyan műfajról beszélünk, ami mögött egy teljesen másik szakma áll. A szövegírás tekintetében van, aki istenadta tehetség, míg mások egyáltalán nem képesek egy tisztességes termékleírást összedobni webáruházukhoz. Pedig ha a weboldal szövegezés nem megfelelő, akkor biztosan nem köti majd le a látogatóinkat, ezzel pedig rengeteg potenciális vásárlót veszítünk. Ha nem igazán megy az írás, akkor jó ötlet lehet például felkeresnünk egy profi szövegírót, aki segít nekünk ebben.
A kereslet ignorálása
Sokan pusztán érzelmi fellángolásból nyitnak webáruházat, sem mint logikus üzleti döntés eredményeként. Ha valamire nincs kereslet, akkor pedig hiába próbáljuk árusítani azt. Így amennyiben webshopot indítanánk, feltétlen a hiánycikkek árusítása mentén érdemes mozognunk. Természetesen számtalan egyéb hibát is lehet véteni az online kereskedelemben. Viszont a fentebb említett három, amit leginkább hajlamosak elkövetni az újdonsült kereskedők – mivel ezek egyáltalán nem maguktól értetődőek a laikusok számára.