Sokan bár nagyszerű képzettséggel és referenciákkal rendelkeznek, mégis kemény dió számukra jól szerepelni egy-egy állásinterjún. Nincs is annál bosszantóbb, mikor azért kapja meg álmaink állását egy nálunk jóval képzetlenebb valaki, mert jobban szerepelt azon a bizonyos interjún. Pedig ez bizony sűrűn megeshet velünk, ha inkább a tettek emberi vagyunk, nem pedig a szavaké. Íme azonban pár jó tanács, amit feltétlen érdemes megfogadnunk, ha valóban jól akarunk szerepelni ilyenkor.
Az ideális megjelenés
Az első benyomás kritikus szerepet tölt be minden állásinterjún. A megjelenésünk ugyanis nagyon sok mindent elárul rólunk – még akkor is, ha arról nem szeretnénk amúgy nyilatkozni leendő főnökünknek. Egy ápolt, rendezett külső fegyelmezett jellemet takar. Ezzel ellenben a zilált, ápolatlan megjelenés igénytelenséget sugároz. Így tehát kiemelt figyelmet kell szentelnünk a szalonképes megjelenésnek. Ilyenkor nem túlzás egy drágább parfüm vagy akár egy szájzuhany vásárlása sem. A lényeg, hogy tetőtől talpig legyünk rendezettek. Az sem mindegy viszont, hogyan öltözünk. Igyekezzünk elegánsan megjelenni ugyan, de mindenképp kerüljük a túlöltözöttséget. Ez csupán azt sugallná leendő főnökünk számára, hogy szeretjük, ha minden körülöttünk forog – netalán fontosabbnak hisszük magunk nála.
Nonverbális kommunikáció
Ha szeretnénk tényleg lehengerelni leendő főnökünk, célravezető lehet, ha követjük az ő gesztusait az interjú alatt. Ez bizonyítottan segít szimpátiát ébreszteni a másik félben. Ha ő keresztbe teszi a lábát, tegyük mi is ugyanazt pontosan úgy, ahogyan ő. Ha hátradől a széken, utánozzuk mi is. Természetesen nem azonnal, árnyék módjára érdemes követnünk a mozdulatait – hiszen így csak rendkívül bizarrnak fogunk tűnni. Teljen el egy kis idő mindig, mielőtt felvesszük az adott pozitúrát, hogy természetesnek hasson. Bár ez nem tartozik a nonverbális kommunikációhoz ugyan, de az is segíthet, ha olyan szófordulatokat használunk, amiket ő maga is.
Mit mondjunk?
Ez a kritikus pont, ahol a legtöbben elhasalnak. Mit mondjunk pontosan egy interjún? Először is felejtsük el, hogy mi mit szeretnénk… Ne kezdjünk el beszélni a saját vágyainkról a fizetést, a szabadságot vagy a vélt pozitív tulajdonságainkat illetően. Beszéljünk inkább arról, hogy milyen haszna származik majd leendő főnökünknek abból, ha alkalmaz bennünket. Mondjuk el, hogyan tudnánk segíteni a cég munkásságát, és leginkább erre fókuszáljunk az interjú során.