Breaking News

A téli hideg ellen a házak és lakások megfelelő fűtése létfontosság. Nem ritka azonban, hogy mégis probléma adódik ezen a területen, és ez leginkább a kazánhoz kapcsolódik. Sajnos, ha nem szakember választ, sokszor eleve rossz a döntés, és nem olyan kazán kerül a rendszerbe, ami ideális hozzá, vagy ami megbízható. Egy kis segítségképpen, az alábbiakban igyekeztünk összeszedni, hogy mit érdemes figyelembe venni, amikor kazánt választunk.

Nem mindegy, hova kerül

A kazán kiválasztásánál az elsődleges szempont, hogy milyen típusú épületbe kerül. Nem mindegy ugyanis, hogy lakásról, vagy éppen családi házról van szó. Ideális esetben még az épület tervezésekor kellene a kazánt kiválasztani, mert így lehet a lehető leghatékonyabban megtervezni a fűtésrendszert. Ez azonban ritkán valósul meg, hiszen legtöbben használt házat, lakást vesznek, és egy, már meglévő rendszert kezdenek használni, esetleg újítanak fel.

Itt már egy meglévő helyzethez kell alkalmazkodni, tehát mindenképp olyan kazán kell, ami megfelel az adott rendszernek – hacsak nem teljesen új rendszert építünk ki, például egy családi házban. A lehetőségek tehát eleve nagyon leszűkültek néhány típusra, ezen a ponton pedig elővehetjük a praktikussági, esztétikai szempontokat is.

A műszaki kérdéseket beszéljük meg szakemberrel!

Egy kazán esetében persze nyilván a műszaki kérdések elsődlegesek: mekkora terület fűtését kell tudnia ellátni, van-e kémény, és ha igen, milyen, mennyi melegvizet kell tudnia előállítani stb.

A kazán kérdése közel sem olyan egyszerű, hogy csak megvesszük, amelyik szimpatikus. Műszaki szempontból megfelelőnek kell lennie, ezt pedig leginkább úgy érhetjük el, ha konzultálunk szakemberrel arról, mire van szükség. Ehhez neki meg kell adnunk a szükséges paramétereket.

Mit érdemes figyelembe venni?

  • Fontos szempont lehet, hogy minél jobban ki tudjuk használni a rendelkezésre álló teret. A kazánok lehetnek szélesebbek, keskenyebbek, alacsonyabbak, magasabbak, falra szerelhetők stb. A hely adottságaitól függ, hogy milyen kialakítás lehet ideális
  • Ha lakásban élsz, azaz nem tudod elhelyezni a kazánt egy olyan helyiségben, ahol nincs szem előtt, és ahol nem is látod, fontos szempont lehet, hogy mennyire esztétikus és mennyire hangos – nyilván az előszobában zavaró lehet, amikor beindul, ha a vártnál hangosabb működés közben. Szerencsére léteznek olyan kazánok, amiket szinte bárhol el lehet helyezni, mert minimális hanggal jár, ha bekapcsolnak.
  • Bár ez a műszaki tulajdonságok közé tartozik, de nem mindegy, milyen a fűtésrendszer, hiszen ehhez kell a kazán. Fa vagy vegyes tüzelésű, esetleg gázfűtés? Ha gáz, akkor nyílt vagy zárt égésterű? A nyílt égésterű kazánok léteznek ugyan, de egyre kevesebben választják, nem véletlenül: ezek felelősek a szén-monoxid mérgezéses halálesetekért. A zárt égésterű, kondenzációs kazán nemcsak biztonságosabb, hanem hatékonyabb, vagyis energiatakarékosabb is, ezáltal költség is kevesebb keletkezik.

Ha éppen kazánvásárlás előtt állsz, mindenképpen alaposan tájékozódj a lehetőségekről, és akár több szakember tanácsát is kérd ki, hogy a lehető legjobb döntést hozd meg!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük