Az időmutatás világa az utóbbi években teljesen átalakult. Az okos technológia térnyerésével megjelentek azok az eszközök, amik azon túl, hogy csuklóra csatolandó külsővel büszkélkednek, még tudás terén is kimagaslóan teljesítenek. A választék hatalmas, ami olykor zavarba ejtőnek is tűnhet. De azért szerencsére akad néhány olyan támpont, amik stabil alapként szolgálhatnak az optimális választáshoz.
Edzés, alvásfigyelés vagy más?
Az okosórák közül elsősorban az egyéni célokat figyelembe véve célszerű dönteni. Vagyis első körben azt ildomos meghatározni, hogy a kiszemelt készülék a jövőben milyen feladatokat lát majd el? Edzésmonitorozás? Esetleg alvásfigyelés? Vagy az átlagos aktivitás paramétereinek rögzítése? Ma már olyan specifikációjú modellek is elérhetőek, melyek konkrétan képesek EKG felvételt készíteni, vérnyomást mérni. A legújabb fejlesztések abba az irányba mutatnak, hogy a vércukorértékek kimutatása is megvalósulhasson.
Akad, aki semmi másra nem vágyik, mint a kommunikáció mobilizálhatóságát még magasabb szintre emelni. Ez könnyedén létrejöhet, köszönhetően annak, hogy az óra és a telefon házasítása nyomán az információk mindkét készüléken megjelennek, illetve kezelhetőek. Az e-simmel rendelkező típusokon konkrétan még a mobil közelsége sem szükséges a hívások, üzenetek kezdeményezéséhez és fogadásához. A böngészés, valamint a médiafogyasztás is kivitelezhető az aprócska eszköz közbenjárásával, de nyilván azért ezekben az esetekben a felhasználói élmény milyensége a miniatűr kijelzőhöz képest értékelendő. Amúgy pedig a legtöbb fajta segélyhívórendszerrel is felszerelt, vagyis baj érzékelésekor az előre beállított számok riasztása automatikusan megtörténik.
Mennyire számít a külső?
Úgy tűnhet, hogy ahol a tudásé, a praktikumé az elsőbbség, ott az esztétikusságra vonatkozó tulajdonságok háttérbe szorulnak. Ám ez az órák világában nem érvényes, hiszen túl azon, hogy maximális funkcionalitást képviselnek, megjelenés terén sem vallanak szégyent. A különböző szíjaknak hála a stílusosság szó szerint hiánytalanul megélhető.