Breaking News

Léteznek olyan helyzetek, amikor apróbb problémákból utólag fejlődnek ki komoly hibák. A kapkodás gyakran vezethet oda, hogy nem figyelünk a részletekre. Ez a betonkészítés során kulcsfontosságú tényező. Sajnos azt hihetnénk, hogy nincs mit elrontani a cement, föveny, kavics és víz összekeverésében, de az adagok komolyan befolyásolhatják a végeredményt.

A vasalás sem mindig előnyös, ha túl sok van belőle, mert az gyengítheti a szerkezetet, vagy legalábbis annak egy részét. A beton repedés javítás tehát olyankor kerül előtérbe, amikor kezdetben valamit sikerül elnézni. Az idő kíméletlen tényező, ami mindent megpróbál lassan. A fizikai erőhatások is csak adott idő után kezdenek el valójában hatni. Amíg az öntést követően remekül fest egy új beton felület, addig néhány hónap vagy év után gyorsan feltűnhetnek a szerkezeti hibák. A beton repedés javítás kulcskérdéssé válik, amit nem szabad elhanyagolni. De mégis mi lehet a probléma.

Sajnos előfordul, hogy néhányan spórolni szeretnének, hiszen túl drágának tartják a cementet, ezért abból kevesebbet használnak. Ennek következménye egy könnyebben porló felület, ami már minimális fizikai hatásra elkezd omlani. Ezen kívül ott van még az épületek természetes mozgása. Ha valóban csak kisebb repedések jelennek meg, akkor az olykor a dilatációs mozgások eredménye. A fokozott napsütés felmelegíti a beton, ami elkezd tágulni. A fagyok pedig a zsugorodást eredményezik. A beton repedés javítás a hun.sika.com weboldalon elérhető kiváló készítménnyel sikeresen elvégezhető, csak be kell tartani a pontos útmutatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük