Breaking News

Szolárium tulajdonosok, vagy szalonok vezetői bizonyára tisztában vannak azzal, hogy a szoláriumokat napjában többször is fertőtleníteni kell, hiszen többen is megfordulnak egy adott napon a szoláriumban, és sajnos többféle behatás éri a berendezéseket. A nagy meleg hatására ráadásul a legtöbbször nagyon is ki vannak téve a készülékek különböző gombák és baktériumok elszaporodásának olyan helyeken, ahova a szolárium fertőtlenítő is nehezen jut el.

A szolárium fertőtlenítése mindig egy embert próbálóbb feladat, mint bármely egyéb felület fertőtlenítése, hiszen gondoljunk csak bele. A szolárium jellegét tekintve egy a baktériumok és gombák szaporodásához kiválóan alkalmas hely, hiszen a közeg nedves és párás, valamint igencsak meleg. A sokféle verejték keveredése pedig sokat ront a helyzeten, hiszen különféle szívósabbnál szívósabb baktérium elegyek létrejöttét vonzzák magukkal. Ebből tehát egyenes arányosan következik, hogy a szolárium fertőtlenítése kiemelt fontosságú.

Az egyik legnagyobb kihívás, hogy a szolárium fertőtlenítése során ráadásul olyan természetes anyagokat kell használnunk, melyek nem egészségkárosító hatásúak, nem tartalmaznak allergéneket és hosszan tartó csíraölő hatásuknál fogva tartós hatást gyakorolnak.

Az egyike ezen készítményeknek a BactoEx szauna és szolárium fertőtlenítő készítménye, mely kifejezetten magas hatékonysággal képes eltüntetni a különböző bakteriális, virális és fungicid szennyeződéseket az Ön szoláriumából is. A BactoEx készítménye ráadásul a Grape Vital termékcsalád egyik leghatékonyabb tagja, mely a Grape Vital legtöbb termékéhez hasonlatosan teljesen természetes fertőtlenítő hatást gyakorol.

Ez többek között annak is köszönhető, hogy a BactoEx készítménye, mint általában a Grape Vital termékcsalád termékei grapefruitmag kivonatot tartalmaz, melyet sajtolásos eljárással vonnak ki a grapefruit magjából készített pépből. A hozzáadott bázis anyagok csak tovább fokozzák a készítmény fertőtlenítő hatását.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését és Ön is szeretne jutányos áron hozzájutni a BactoEx szolárium fertőtlenítő készítményéhez, úgy ide kattintva meglátogathatja webáruházunkat.